2014. március 24., hétfő

Iskolások kézikönyve - Kész a borító!


Elkészült az első osztályos, illetve ballagó nagycsoportos gyerekeknek szóló ISKOLÁSOK KÉZIKÖNYVÉNEK a borítója. Ugye, milyen szép lett? Pásztohy Panka rajzainak bájos figurái és derűs színei azonnal mosolyt varázsolnak mindenkinek az arcára. Az első iskolai napok bemutatásához remekül illik ez a képi világ.


És itt van a könyvbemutató plakátja is, amely április 12-én lesz a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahová aznapra kitelepül a Budapest Bábszínház is, ott lesz Kárász Eszter és még sokan mások. Gyertek, jó lesz!


Ezen a képen pedig a könyv életvidám, mosolygós illusztrátorával, Pásztohy Pankával vigyorgunk a Károlyi kertben, a másik oldalamon pedig a kisebbik lányom, Léna, a maga készítette nyuszifülekkel.

2014. március 7., péntek

Előkészületben: Iskolások kézikönyve - várható megjelenés: április közepe

Amióta megírtam Emmának az Ovi-ügyet, egyre az jár a fejemben, hogy illene neki írnom egy Suli-ügyet is.
Igen, igen, de míg az óvodával kapcsolatban úgy éreztem, hogy nem kell megvárni a saját családunk tapasztalatait, az iskolánál más volt a helyzet.



Írtam már Nektek arról, hogy mennyire izgultam, minden rendben lesz-e majd az iskolában, jól érzi-e magát ott Emma, könnyen talál-e barátokat, nem fárad-e el nagyon, az összes szabályt meg tudja-e jegyezni, és egyáltalán ebben az elsőre  bonyolult labirintusnak tűnő valamiben, mint az iskola, képes lesz-e tájékozódni.


Muszáj volt megvárnom tehát családunk személyes élményeit, mert úgy érzem, ilyenkor bizony a szülők is újra elsősök lesznek. És amikor ezeket begyűjtöttem, és az "elsősséget" át is élhettem Emmával, akkor megírtam a "Suli-ügyet", melynek címe Iskolások kézikönyve lett. Hiszen más korosztálynak szól, és egészen más hangulatú szöveg található benne, mint az "ügyekben".


A korosztályos és stílusbeli különbséget remekül érzékelteti, hogy a könyv illusztrációit Pásztohy Panka készíti. A vidám, könnyed ceruzarajzok azonnal az ember szívébe lopják magukat, én legalábbis imádom őket nézegetni. Lélekmelengető könyvnek készül tehát ez a kötet, mely a nagy óvodásoknak és a szüleiknek szól, hogy enyhítse az iskolakezdéssel kapcsolatos félelmeket, és mosolyt csaljon az egész család arcára.

----
linkek:

A Pagony Kiadó honlapja:

http://www.pagony.hu/

Pásztohy Panka blogja és facebook-oldala:

http://pasztohypanka.blogspot.hu/

https://www.facebook.com/PankaPasztohyIllustration