2014. július 30., szerda

Kapolcsi képes beszámoló

Nagy megtiszteltetésben és örömben volt részem: Lackfi János meghívott a Kapolcsra, a Kaláka Versudvarba egy közös versimprózásra vele és Radványi Balázzsal.


A meghívás két dolog miatt is nagyon kedves volt nekem: János indított el a pályán, és mutatott be  a Kortársban akkor, amikor még nem is mertem magam költőnek nevezni.


Radványi Balázs és a Kaláka zenéje pedig a gyerekkoromat és kamaszkoromat jelenti: az ő dalaikon nőttem fel. Megható volt hát az ő vendégüknek lenni.



És most következzenek a képek erről a kellemes hangulatú délutánról, ahol a hagyományos beszélgetésen, felolvasáson kívül helyben is írtunk verseket. A közönségtől kapott öt szóból, illetve egy népdal ritmusára. Amíg mi alkottunk, Balázs énekelt.


Radványi Balázs szenvedélyesen a húrok közé csap.


Lackfi János soha nem fogy ki mosolyból és kedvességből.


Ilyen szép színpadon ücsörögtünk.


A Gréta garbója című kötet is előkerült.


Kényelmes hely a Versudvar: babzsákok mindenütt, hogy jobban bele lehessen heveredni egy-egy versbe. Hogy egy kicsit elterpeszkedhessen a lélek.


Költők mikrofonfák ágai között.


Nagyon kedves-lelkes, szépen kacagó közönségünk volt.


Van a szőlőkacs, és van az összekacs.


A Folyékony tekintetből olvasok fel. Talán az Anyabörtön című verset, mely előtt muszáj volt elmondanom, bármit is sugalljon a szöveg, fantasztikus terhességeim voltak.


Csodahangszerek várják az asztalon, hogy Balázs játsszon rajtuk.


Ismét a Folyékony tekintet.


Instant vers vad körmölése.


Mosolyogva hallgatjuk, Balázs mivé varázsolja a szövegeinket.


Öröm volt a program végén a Madárasszonyt dedikálni egy barátnői körnek, akik kézről-kézre adják tovább a regényt.


A fehérlő padtengerben Gryllus Dániellel, Becze Gáborral és Radványi Balázzsal.


Radványi Balázs kezében a Folyékony tekintettel.


Balázzsal katonásan, kirobbanó nevetősen.

2014. július 22., kedd

Helyzetjelentés


Ezzel a Könyvhéten készült fotóval szeretném megköszönni mindenkinek, aki eljött a Vörösmarty térre, ahol Pásztohy Pankával dedikáltuk az Iskolások kézikönyvét.


fotó: Berg Tamás

De ez már lassan egy hónapja volt, és azóta nem készült blogbejegyzés. Pedig az élet nem állt meg. Nagyon örülök, hogy így szeretitek az Iskolások kézikönyvét, a jó hír, hogy lesz fiús verziója is.

Rengeteg kedves visszajelzést kaptam a Kettővel kapcsolatban, amiért hálás vagyok. Már alakul a második rész, a Három. Néhány fejezet készen van belőle. Egy picit azonban még pihentetem, mert közben mást írok. 

De hogy a Kettő-rajongók se maradjanak szomorúan, kiteszek ide egy izgalmas fotót, egy bagolyról készült röntgen-felvételt. Arie van t' Riet készítette:



Elkezdtem egy első olvasóknak való sorozatot, és most ezen dolgozom lelkesen. Kevés szöveg, rövid mondatok, könnyen kiolvasható szavak és sok-sok izgalom lesz benne.

Végül készen van már egy könyv, amelyet jelenleg Rubik Anna illusztrál. Egy kölyökkrimi-sorozat első része: egy cirkuszi társulat izgalmas kalandjairól szól, amelyik beutazza a világot. A megjelenése őszre várható.

2014. július 1., kedd

Képek a Kettő bemutatójáról


Péczely Dóra szerkesztőnk remek estet szervezett a legfrissebb Tilos az Á-s könyvek bemutatására. Íme egy képes beszámoló.


Azzal kezdtük az estet, hogy Hajós András kérésére a magasba kellett tartanunk a könyvünket. Huh, eddig könnyen megúsztuk.


Aztán jöttek körkérdések a résztvevőknek: Erdős Istvánnak, aki épp Rajkó című könyvét lapozgatja.


Tallér Edinának, akinek a Most akkor járunk? című könyve jelent meg a Tilos az Á-nál.


Na, ez vajon ki?


Nemere Istvánnak is kellett válaszolnia, akinek a Lidércfény nyomozóiroda c. könyve jelent meg Péczely Dóra szerkesztésében.


A hátunk is elég mutatós, na. És ezek a gyönyörű széktámlák!


Edinánál a mikrofon.


Így látott minket a közönség. Legalábbis a halszeműek.


Hajós András a Trevor című kötettel, melynek igen guszta külsejét (szuper papír, szuper tipó, remek borító) Pikler Éva tervezte.


Igen, tényleg egy medencében ültünk. De a Pagony Kert nevű helyen ezek a medencék szárazak. Legfeljebb akkor engedik fel őket vízzel, ha a vendég nem fizet.


Tallér Edina életvidám, cserfes kislánya.


Erdős István tündéri kislánya.


András épp hallgat, de már az ujján számolja, meddig bírja még csendben: 1, 2, 3, 4.


Kovács Eszter és lánya, Liza.


Dávid Ádám, aki a Millenium Expressz című könyvéről beszél majd.


Lehetett választani, hogy felolvasunk egy részt a könyvünkből, vagy András elénekli. Naná, hogy elénekelte. Mindenkinek.


VigyorAndrás és vigyorEdina.


KomolyAndrás és vigyorPetra.


Nagy titkok éneklődnek ki.



Az örökké eleven és mosolygós Gévai Csilla, aki zseniális Lídia, 16 című regényéről mesélt.


Gévai Csilla egy varázslatos dallal lepett meg, melyet a Kettő alapján szerzett. Annyira örültem neki, hogy muszáj volt megpuszilgatnom érte.


Kovács Eszter, a Pagony főszerkesztője.


Ezek a felnőttek tényleg bebújtak egy medencébe!


Elmerengue


A fantasztikus Időfutár sorozat két szerzője a négyből: Vészits Andrea és Jeli Viktória.


Van, aki még egy korlátot is megmászott, csak hogy jobban lásson. Na, nem Hajós Andrást, ő medencébe süllyesztve is óriási.


Egy másik András, aki Dániel is. Neki köszönhetem a Kettő gyönyörűséges borítóját. Nem csak illusztrátorként, de íróként is nagyon nagyra tartom.



Még az írók is meg lettek énekeltetve a végén.


Hajós Andrással, aki mellett eltörpülök a 178 centimmel.